Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
Vörös István: Gagarin avagy jóslástan alapfokon

Vörös István: Gagarin avagy jóslástan alapfokon

Egy Péntek nevű ?hétfői” fiú gimnáziumi éveinek története a 80-as évek Budapestjén. Egy nagy ugratás története, amely ártatlanul indul majd a kamaszfantázia önálló életre kelti, megárad, elsodorva mindent, ami valóságosnak tünik és mindenkit, aki csak hallott róla, káoszt hagyva maga után. A rendszerváltás előérzetének története Magyarországon, egy abszurd rendszerben, ahol mindent átsző a félelem és a bizonytalanság, és amihez hősünknek meg kellene felelnie, bármennyire is érzi ennek valószerűtlenségét. Közben fel is kell nőni, meg kell találni önnön határait, és el kell helyezni mindezt a félelmek, a hazugságok, a nagy igazságok, a filozófiák, a szerelmek, a kamaszbarátságok, a művészet, az élet és a halál szürreális forgatagában. Azoknak, akik meg szeretnék tudni, többek között, hogyan lehetett egy kacsasültnyi idő alatt disszidálni, de elsősorban a mai 40-esek nemzedékének, hogy derüljenek és merüljenek el kamaszkoruk történetében, és gyermekeiknek, hogy tegyenek egy űrsétát szüleik életében, amely mára már éppoly távoli és annyira irracionális, mint egykor Gagarin fölött a csillagos ég.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Hasonló cimű könyvek

Vörös István további könyvei