Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Most kell meghalnod

Ha meg kell halnunk – suttogott Claudia –, boldog vagyok, hogy így történik. – Sean érezte, hogy a lány a kezébe csúsztatja a csőre töltött Tokarev pisztolyt. – Isten veled, szerelmem – búcsúzott Claudia. Sean tudta, hogy meg kell tennie, előbb a lánnyal, aztán önmagával, de nem volt biztos benne, hogy lesz-e hozzá elég bátorsága… Ez volt a legnehezebb feladat, amit életében valaha is maga elé állított, de a Tokarev csotorkolatát Claudia halántékához emelte. Claudia apjának már meg kellett halnia. Egy hatalmas elefántagyar döfése őt is a szörnyűbb végtől: az agyráktól mentette meg. Afrika félelmetes és gyönyöru dzsungelében elérkezett a halál ideje állatnak, embernek egyaránt. Háború és személyes bosszú: géppisztolyok, aknák, helikopterek, rakéták osztják a félelmetes és agyafúrt halált, mellyel csak személyes bátorság, férfibarátság és egy szenvedélyes szerelem próbált meg szembeszállni. Sikerülhet-e? Megmenekülnek-e legalább a szerelmesek, vagy Seannak meg kell húznia a ravaszt?

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Részletek a könyvből

tisztogatást vezették a Mabele területén.

Az a tömegmészárlás és atrocitásözön, ami a brigád rohamát végigkísérte azokon a törzsi
területeken, ahonnan a matebele politikai szakadárok működtek, még friss volt mindkettejük
emlékezetében.

— Két bátyám, a nagyapám... - Job hangja halálos suttogássá halkult — a Harmadik Brigád
holttestüket ledobta az Antilop-bánya régi támájába.

— Ez nem személyes bosszú — figyelmeztette Sean —, mi csak azokat a Stingereket akarjuk,
Job. — Az afrikai törzsek közötti gyűlölködés ugyanolyan ádáz volt, mint bármilyen korzikai
vendetta, és Jobnak szinte fizikailag kellett összeszednie és felráznia magát, hogy megtörje
ennek az érzésnek az igézetét.

— Igaza van, de egy pár Harmadik Brigád-béli skalp azért mégiscsak csinos kis
mellékjuttatás lenne.

Sean elvigyorodott. Intelme ellenére az a gondolat, hogy ismét harcolhat a ZANLA-val
szemben, neki ugyanúgy tetszett. Hány jó emberét és mennyi nöt, hány kedves barátot
veszitett el velük szemben a bozótháboru tizenegy hosszü éve alatt, és milyen rendkívül
összetettek a gyűlölet és a lojalitás szálai, amelyek összetartják Afrikát az igazi Afrika igazi
anyagaként. Csak egy afrikai tudja ezt valaha is megértem.

— Oké - Sean visszahozta őket a kemény valósághoz. - Bejutottunk. Megvannak a Stingerek,
mondjuk két megrakott Unimog teherautó. Megtaláltam a kézikönyveket. Készen állunk a
visszavonulásra. Az elterelő akció az őrök legnagyobb részét a bázis déli, külső védelmi
vonalára csalta át a repülőtér távolabbi oldalán. De most ki kell mennünk. Nem lesznek olyan
szerfelett bolondok, hogy kiengedjenek.

— Megtámadjuk a kapukat - mondta Job. - Az egyik teherautót arra használjuk, hogy
ledöntsük az akadályokat.

— Igen - bólintott Sean. - De akkor nem leszünk képesek visszafelé kijutni az országból az
Umtali határállomáson át. Addigra az egész zimbabwei hadsereg és a Frelimo is a
nyomunkban lesz.

Mindketten megint a falitérképhez fordultak. Sean felnyúlt és nyomon követte ujjával azt az
utat, amely ésmki irányban elágazott, épp mielőtt elérte volna Umtali városát, majd
párhuzamosan futott a határral, ahogy átszelte a szaggatott északi hegyvidéket, az Inyanga
Nemzeti Park felé, ez ködös hegycsúcsok és nedves, erdővel sürün borított völgyek körzete
volt. Megérintette a térképen az egyik völgyet, egy zöld ék, mélyen beszorulva a hegyek
sorompója közé.

— A Honde—völgy - olvasta le a feliratot a térképről. Az út átszelte a tetejét és a völgy maga
egy olyan csatomaféle volt, amely levezetett a határra és átvitt a mozambiki felföldre.
Természetes visszatérési utat biztositott a felföldre, egy olyan kaput, amely egyike volt a
ZALNA-gerillák legföbb beszivárgási útjainak mozambiki kiképző bázisaikról. Egy kemény
utvonal, de Sean és Job már kitanulták minden titkát, a rejtett csapásokat és gyalogutakat, az
erődítéseket, a hamis és álcázott hágókat.

— A St. Mary's misszióhoz vezetö ösvény, lefelé mondta Sean és tovább bámulták a térképet.
Odáig vihetjük el a teherautókat. Onnan már csak hat kilométer a határig mormogta Job.

— Hat nehéz kilométer - pontosította Sean.

— És nem fognak békén hagyni, csak azért, mert már átjutottunk Mozambikba. Tovább
jönnek majd utánunk, mig el nem érjük a Renamo kezén levö terepszakaszt.

Sean hátrafordult China tábornokhoz. - Szeretnék teherhordókat kapni, akik majd a St.
Mary's missziónál várnak ránk. Milyen messzire terjed ki az ön által ellenörzótt terület'.7

— A teherhordók nem jelentenek problémát. China odalépett kettöjük közé, és egy pettyre
mutatott a térképen, amely Mavonelaként volt jelölve. - Teherautókkal várok magukra ebben
a faluban. Amikor Mavonelát elérik, úgy veszem, rendben leszállították a rakétákat.

— Azt ajánlom, ne próbáljunk kivinni negyven Stingert egy teherhordó oszloppal - vágott
közbe Job. - Ez kitünő célpontot jelentene Mugabe MIG gépeinek. Egy napalmrakomány, és
mindent elvisz.

— És persze a Frelimo bevonhatja a Mindjeit - fűzte hozzá Sean. — Igazad van, Job. Mihelyst
elég világos van egy légitámadáshoz, szétbombáznak bennünket. — Arra a régi gerillatrükkre
utalt, hogy szétforgácsolják az oszlopot, és így számos kisebb, nehezen megfogható célpontot
képeznek egyetlen, nagy, idomtalan oszlop helyett.

— Meg tud szervezni egy sor RZ—t, ahelyett, hogy egyetlen RZ legyen Mavonela faluban? —
Sean a régi felderitö rövidítést használta a randevúra.

— Igen — bólintott China —, szétszórjuk a szállítmányt a mavonelai út mentén. - Felvázolta. -
Egy teherautó kilométerenként, elrejtve az álcázó háló alatt és a Stingereket csak az utolsó
szakaszon, már a sötétség leple alatt mozdítjuk ki.

— Rendben van, csináljunk most egy menetrendet - mondta Sean. - írjunk mindent le a
papírra, íroeszközökre van szükségem.

China kihúzott egy fiókot az iróasztalában és kiszedett belöle egy olcsó jegyzettömböt és
néhány golyóstollat. Mialatt dolgoztak, China elküldött a szállásmesterért. Ez egy kis pufók
emberke volt, akinek férfidivatáru-üzlete volt Beirában, mielőtt inkább a gazdasági
szükségesség, mintsem az ideológiai elkötelezettség arra kényszeritette, hogy elhagyja a
várost, és a mély bozotosban China gerilláinál keressen elfoglaltságot.

Amikor megérkezett, magával hozta az ír Gárdisták vezérkari tisztjének egyenruháját, teljes
kiszerelésben, katonai rang'elzéssel, fejfedövel, derékszíjjal és lábbelivel a karjában. Sean
magára öltötte az egyenruhát a méret miatt, anélkül, hogy félbehagyták volna a tervezési
megbeszélést. A zubbonybol és a nadrágból be kellett venni, a csizma egy számmal nagyobb
volt.

— Jobb, ha nagyobb, mintha túl kicsi volna döntötte el Sean. - Majd két pár zoknit huzok.

A szabó felhajtott és gombostüvel megtüzött, és ott kúszott-mászott Sean lába körül, ahogy
a nadrág alját pár centivel leengedte.

— Remek — Sean a gárdaörnagy iratait megvizsgálta, ezeket az iróasztal tetejéről vette elö
China. A fényképről Sean megállapította, hogy az őrnagy jó húsban levő, szőke hajú,
negyvenes éveinek végén járó férfi volt.

— Gavin Duffy -— olvasta Sean hangosan a halott nevét. - Ki kell cserélni a
személyazonossági igazolványban a fényképet is.

— Ezt a propagandatisztem majd megoldja mormogta China.

A propagandatiszt egy mulatt volt, félig portugál, félig shangán és egy polaroid
fényképezőgéppel volt felfegyverezve. Négy pofafotót készített Seanről, majd elsinkofálta az
elhunyt gárdaörnagy igazolványát, hogy az eredeti fotót kicserélje.

— Rendben van - Sean visszafordult Chinához. Most szeretném átvenni a parancsnokságot
azok felett a katonák felett, akikböl a rohamcsapat majd összeáll, és szeretném megnézni,

Hasonló cimű könyvek

Wilbur Smith további könyvei