Robert Ludlum A Bourne rejtély

Átvágott az előcsarnokon, bólintott a portásnák, aki újságjába
temetkezve egy magas széken kuporgott a márványpult mögött; csak annyi
időre pillantott fel, hogy megállapítsa, az egyik vendég érkezett meg.

A lift zakatolva, nyögve kúszott föl az ötödik emeletre. Jason mély
lélegzetet vett és kinyitotta az ajtót. Eltökélte, hogy okvetlenül kerülni
fogja a drámai jeleneteket, sem szavaival, sem külsejével nem fogja
megrémíteni Marie-t. A kaméleonnák most az erdő csöndes zugaival kell
egybeolvadnia, ahol nincsenek semmilyen nyomok. Tudta, mit fog
mondani, gondosan megfontolta a szavait, akárcsak a megírandó levelet.

— Szinte egész éjszaka egyedül járkáltam mondta, miközben magához
vonta Marie-t, megsimogatta sötétvörös haját-és a vállára fektette a fejét.
Sajgott mindene. — Lárva arcú elárusítókat kérdezgettem, meghallgattam
lelkes, de semmitmondó közléseiket, meg keserű iszapnak álcázott kávét
ittam. A Les Classiclues is csak elfecsérelt idő volt, kész állatkert az a hely.
Majmok és pávák riszálják magukat, de nem hiszem, hogy bárki is tudna
valamit. Van ugyan egy halvány lehetőség, de az is lehet, hogy csak egy
eszes francia, aki meg akar ismerkedni egy gazdag amerikaival.

— Férfi? — kérdezte Marie. Már alig remegett.

— A telefonközpont-kezelő — mondta Bourne; elfojtva a vakító
robbanások, a sötétség és á süvöltő szelek képét, amint fölmerült előtte az
ismeretlen és mégis oly jól ismert arc. Az a férfi most csak ürügyként
szolgált; félrelökte a képeket. — Megállapodtunk, hogy éjfél körül
találkozunk a Hastrinclue-ban, a rue Hautefeuille-ön.

— Mit mondott?

— Nagyon keveset, de az elég volt, hogy fölkeltse a figyelmemet.
Láttam, mennyire figyel, amikor kérdezem. Eléggé zsúfolt volt a hely, így
azután szabadon mozoghattam és beszélhettem az eladókkal.

— Miket kérdeztél tőle?

— Ami eszembe jutott. Főként az igazgatónőről, vagy a fene tudja, hogy
hívják. Ha arra gondolok, ami ma délután történt, s valóban ő a közvetlen
összekötő Carloshoz, akkor estére már legalábbis hisztérikusnak kellett
volna lennie. Láttam a nőt. Nem volt hisztérikus; úgy viselkedett, mintha
mi sem történt volna, azonkívül, hogy nagy forgalom volt a szalonban.

— De hát valóban ő az összekötő, ahogy gondoltad. D'Amacourt ezt
világosan elmagyarázta. A záradék.

— Csak közvetett összekötő. Fölhívják telefonon, és meghagyják neki,
mit mondjon, csak azután telefonál újra. — Végtére is, gondolta Jason, a
kitalált értékelés a valóságon alapul: Jacclueline Lavier valóban csak
közvetett összekötő.

— Nem járkálhattál körbe-körbe, kérdezősködve, anélkül, hogy ne
keltsél gyanút — tiltakozott Marie.

— Dehogynem — felelte Bourne. — Ha egyszer amerikai író vagyok, aki
egy országos képeslap számára cikket ír a Saint-Honoré üzleteiről.

— Remek ötlet volt, J ason.

— Bevált. Senki sem akar kimaradni.

— S mit tudtál meg?

— A legtöbb efféle szalonhoz hasonlóan, a Les Classiclues-nak is
megvan a maga vevőköre, csupa gazdag ember, rendszerint ismerik
egymást, meg aztán a szokványos házastársi cselszövések és
házasságtörések, amelyek elengedhetetlen kellékei ennek a világnak.
Carlos tudta, mit csinál, szabályszerű üzenetközvetítő van ott, csak persze
nem lehet megtalálni a telefonkönyvben.

— Ezt mind elmondták neked? — kérdezte Marie. Megragadta Jason
karját, és erősen a szemébe nézett.

— Hát nem szó szerint — felelte Jason, mert észrevette, hogy Marie arcán
átsuhan a kétkedés árnya. — Mindig annak a Bergeronnák a tehetségét
emelték ki, de hát a dolgok egymásból következnek. Az ember ki tud
alakítani egy célt. Úgy tünik, a szalonvezetőnő áll mindennek a
középpontjában. Abból, amit megtudtam róla, az a benyomásom, hogy egy
társasági pletykáfészek, de nekem biztosan csak annyit tudna mondani,
hogy egyszerűen szívességet tett valakinek, kis figyelmességet, meg hogy
valakiről, aki szintén szívességet tett másvalakinek, ki fog derülni, hogy
más, mint akinek mondta magát. A főnök valószínűleg kinyomozhát atlan.
Ennyire jutottam.

— S mit akarsz ma éjszaka azzal a találkozóval a Bastringue -ban?

— Az a férfi odajött hozzám, amint éppen kifelé indultam, és valami